Tovább a tartalomhoz
Hagyományok a világ körül

Bútorok és hagyományok a világ körül

Habár minden ember más és más, a világ minden táján vannak hagyományok, babonák és persze bútorok. Ezért sem olyan meglepő, hogy rengeteg kultúrában találkozunk tradíciókkal, amelyeknek a középpontjában egy szék vagy esetleg egy kanapé áll.

Fejekre vigyázz!

Hollywood-i filmekben már mind láthattunk olyan részt, amelyben a mérges hölgyemény az ablakon dobálja ki a vélhetően bűnös férfi holmiját. Ez a jelenet Szilveszter éjjelén több olasz kisvárosban is  megelevenedik, ugyanis az év utolsó estéjén az emberek szélesre tárt ablakokon át dobálják ki a régi, már nem használatos cuccaikat, köztük a bútoraikat is.

A hagyomány Dél-Afrikában, azon belül is Johannesburg egyes negyedeiben is elterjedt. Ilyenkor az emberek megszabadulnak az elavult holmiktól, hogy az új esztendővel az új dolgokat fogadhassák be.

Ha nem is ilyen brutális módon, de szeretnénk lecserélni régi bútorainkat a Deluzzo Livorno ívelt kanapé képes újdonságot csempészni bármilyen otthonba. Amellett, hogy görbe dizájnjával és légies stílusával az új generációs kanapék ékköve, masszív kialakításának köszönhetően lehetséges, hogy még egy zuhanást is túlélne a második emeletről.

Hopp!

Következzen egy kevésbé veszélyes tradíció Európa szívéből, Németországból, ahol régebben meglehetősen elterjedt szokás volt Szilveszter estéjén, kicsivel éjfél előtt felállni egy székre és az első harangütésre leugrani arról. Ezzel a rituáléval az emberek szimbolikusan beleugrottak a boldogságot hozó új esztendőbe.

Ha esetleg úgy döntenénk, hogy kipróbáljuk ezt a vidám szokást, a Deluzzo Isabelle étkezőszék tökéletes választás lehet. Tömör lábai valódi diófából készültek, amelyek könnyedén elbírják az ilyen mutatványokat. Párnázott ülőfelülete nem csak a rajta való ülést, hanem a szilveszteri ugrándozásokat is valódi élménnyé teszi.

Az üres szék

A két határral északabbra fekvő Lengyelország méltán híres a vendégszeretetéről. Még az egyik karácsonyi hagyományuk is egy rendkívül szívélyes tradícióhoz és egy székhez köthető. Szenteste ugyanis minden otthon házigazdája kikészít az asztal köré egy széket, amelyhez senki nem ül le aznap este. Ennek a hagyománynak több eredetet is tulajdonítanak.

Ebből az egyik egy pogány rítushoz vezethető vissza, miszerint a szék, a karácsonykor visszalátogató, elhunyt szeretteiknek van kikészítve. Egy másik eredete az egyszerű előzékenységen alapszik, miszerint nem valószínű, hogy karácsony estéjén váratlan látogató kopogtat az ajtón, de jó, ha fel vagyunk rá készülve.

Ha esetleg biztosítanánk még egy helyet váratlan vendégeink számára, a Deluzzo Hella bársony étkezőszék remek lehetőség lehet. A lábak végén lévő arany bevonat nem csak karácsonykor, de az év összes napján eleganciát nyújt otthonunknak. Emellett bársonnyal kárpitozott, körülölelő háttámlája olyan kényelmessé teszi, hogy nem garantálhatjuk, hogy az a szék üresen fog maradni a váratlan látogatónak.

Mazel Tov!

A következő hagyománynak egy magasba tartott bútor áll a középpontjában. A nevét nem biztos, hogy mindenki ismeri, de látni valószínűleg sokan látták már, ha máshol nem is, de filmekben biztos: ez nem más mint a Hóra népi körtánc, más néven széktánc.

A zsidó hagyomány mára szinte csak az esküvők körében maradt fenn, mikor az újdonsült házasokat a násznép székeikkel együtt a magasba emeli egy koreografált körtánc kíséretével. Ez a ceremónia akár több óráig is eltarthat, közben pedig a pár végig egy zsebkendő két oldalát fogja, amivel jelzik szerelmüket és összetartozásukat.

Ehhez a szokáshoz nagy erőre, ügyességre és persze megfelelő székekre van szükség. A Deluzzo Mira bársony étkezőszék nem csak eleganciája, de terhelhetősége folytán is alkalmas erre a feladatra. Bársony kárpitozása és kifinomult, hajlított diófa lábai tökéletesen beleillenek egy esküvő stílusába. Mindezek mellett, masszív kialakítása ellenére nem túlzottan nehéz, így könnyű emelgetni, illetve enyhén ívelt háttámlája támogatja az ifjú pár biztonságát, míg a magasban ünnepelnek.

Boszorkányles

Elérkeztünk a leghíresebb, bútorhoz köthető magyar hagyományhoz, amely nem más, mint a Luca széke. Ez a népszokás főként a középkorban volt elterjedt, manapság csak hagyományőrző egyesületek tartják ezt a szokást. A lucaszék lényege, hogy aki feláll rá a december 25-ei éjféli misén, az megpillanthatja a boszorkányokat.

A széket Luca napján, december 13-án kezdték el faragni és pontosan 13 napig dolgoztak rajta. Arról, hogy ez a nevezetes hokedli valójában hány darab és hány féle fából készül ahhoz, hogy működjön, számtalan forrás fennmaradt. Van, amelyik szerint 13 vagy esetleg 9, de van olyan is, amelyik szerint csak 7 elemből tevődik össze.

A hagyomány szerint, amikor a szék készenállt és elég erős volt a rituáléhoz, a férfiak a kabátjuk alatt csempészték be a templomba. Amikor éjfélt ütött az óra, meg lehetett lesni a boszorkányokat, ugyanis ilyenkor szarvakat viseltek. Ezt pedig csak a Luca székről lehetett látni, amire ilyenkor fel kellett állni, hogy a mágia működjön.

A bonyodalom viszont csak ezután kezdődött. Amikor a boszorkák észrevették, hogy rajta kapták őket, a férfiak eliszkoltak, ők pedig utánuk eredtek. A menekülők egyetlen esélye a zsebükbe rejtett mák volt. A legenda szerint ugyanis, ha futás közben mákot szórunk el, a boszorkányok késztetést éreznek arra, hogy minden szemet felszedjenek. A hajsza után a széket tűzre kellett vetni. A fadarabok sikítozások közepette lettek hamuvá, amely a boszorkányok végét jelezte.

Noha működését garantálni nem tudjuk, ugyanis a recept ismeretlen, ajánlatunk azért van a boszorkányleshez, ami nem más mint a Deluzzo Kingston hajlított fa étkezőszék. Hajlított fa elemeivel és szövet ülőfelületével múltidéző bútordarabként hat, feleleveníti a falusi házak stílusát, viszont tökéletes kiegészítője lehet modern otthonoknak is. Ha úgy döntenénk, hogy az idén erről a székről lessük a boszorkányokat, biztosak lehetünk benne, hogy masszív kialakításának köszönhetően kibírja a nézelődést és az utána következő esetleges elillanást is. Bízunk benne, hogy ez esetben a nap végeztével nem a kandallóban fogja végezni.

Ha Ti is ismertek más bútoros hagyományokat, ne habozzatok, írjátok meg nekünk hozzászólásban!

Előző cikk Lakberendezési tippek 2024-re
Következő cikk Hogyan kérjek ajánlatot? - Az egyedi ajánlatkérésről

Szólj hozzá!

Hozzászólásod publikálás előtt mindig jóváhagyjuk.

*Kötelező mező

Inspirálódj!

Termékek összehasonlítása

{"one"=>"Válassz 2 vagy 3 terméket összehasonlításra", "other"=>"{{ count }} a 3-ból kiválasztva"}

Válaszd ki az első terméket

Válaszd ki a második terméket

Válaszd ki a harmadik terméket

Összehasonlítás