Tovább a tartalomhoz
Rémálom a plázában, a Black Friday sztorik

Rémálom a plázában, a Black Friday sztorik

Habár hazánkban nem annyira terjedt el, mint az USA-ban, azért sok üzlet ugyanúgy tart Black Friday-t. Ám míg Magyarországon ez napokat, sőt, teljes hónapot jelent, az Egyesült Államokban a szóban forgó Black Friday már-már ünnepnapnak számít, és egy kicsit másként néz ki. Ez a nap arról lett híres, hogy a vevőket az átlagnál nagyobb akciókkal várják a boltok. Itthon a kedvezmények mértéke nem annyira jelentős, mint az óceántúlon, ahol a leárazások 70%-nál kezdődnek, ami egészen hivogató tömegek számára.

Rémálom a plázában, a Black Friday sztorik_Deluzzo cikk

Na de, honnan is ered a Black Friday?

Fekete Pénteknek a hálaadást követő napot nevezzük. Mivel Amerika legnagyobb ünnepét minden év november negyedik csütörtökén tartják, így a Black Friday is mindig péntekre esik.

Viszont a találó elnevezésnek eredetileg semmi köze sem volt a hatalmas akciókhoz. A Black Friday kifejezést először az 1869-es válságra használták, majd csak a 20. században, pontosabban 1966-ban kezdték el ezzel a névvel illetni a hálaadást követő napot. Ennek oka az volt, hogy a hálaadási vacsoráról hazatérő tömegek hatalmas forgalmi dugókhoz vezettek az ünnep másnapján. A Black Friday kifejezés a 2000-es évek elején terjedt el és vált általánossá az Államokban. Hazánkban az első Fekete Pénteket pedig 2014-ben tartották.

Rémálom a plázában, a Black Friday sztorik_Deluzzo cikk

Top 10 Black Friday horror sztori:

Tény, hogy az emberek, főleg a nők előszeretettel fordítanak figyelmet a kuponokra, reklámújságokra, akciókra, hiszen ki ne akarna olcsóbban vásárolni. Ez a kérdés viszont teljesen más tészta, ha egy egész ország mindent akciósan akar megvenni karácsonyra úgy, hogy az árukészlet és az idő is véges, vagyis csupán 24 órája van rá. Éppen ezért Amerikában a Black Friday egy óriási verseny, egyben egy merő káosz, amit néha még szó szerint túl élni is nehéz.

Azokat a híreket, hogy a hajnalok óta várakozó tömeg betörte a bolt ajtaját, vagy valaki elájult a tömegben, már megszokhattuk, hiszen az itthoni híradóban is leközlik. Most viszont, mi elhoztuk a TOP 10 amerikai Black Friday horror sztorit, amitől minden ember szája tátva marad, és nem biztos, hogy pozitív értelemben.

Rémálom a plázában, a Black Friday sztorik_Deluzzo cikk10. Az állattá változott férfi

Az egyik amerikai üzlet 1 dollárért árulta a törölközőket. Ezt megpillantva egy férfi beleugrott egy törölköző kupacba és az összeset magának követelte. Ha valaki közel mert lépni a halomhoz, vagy esetleg venni próbált belőle, az ember egyből fenyegetően rámorgott.

9. A trükkös vásárló

Eladó buktatott le egy férfit, aki a közel 500$-os tévét (kb. 170.000 Ft) mindössze 20$-ért (7000 Ft-ért) próbálta megvenni. A cseles vásárló átragasztotta egy másik termék címkéjét a televízióra, gondolván, hogy a nagy forgatagban senkinek sem fog feltűnni. A kasszás hölgy viszont kiszúrta a hatalmas árkülönbséget, illetve azt, hogy a termék címkéjére teljesen más volt írva. Az eladó szólt a biztonságiaknak, akik elvezették a férfit, a hölgy pedig egy rétest kapott az szemfülességéért cserébe.

8. Menekülés két keréken

Egy csapat ember egy biciklin veszekedett, hiszen mindenki magának akarta az említett terméket. A vita véres verekedésbe fulladt, majd az egyik résztvevő gondolt egyet, felpattant a biciklire, és kitekert vele a boltból, természetesen fizetés nélkül.

7. Az erőszakot választom!

    Két férfi összeveszett, hogy melyiküké legyen az utolsó fazék, mire az egyik úgy döntött, erőszakhoz folyamodik és a kérdéses edénnyel fejbe vágta a másikat. Az urakat a rendőrség vezette ki a boltból.

    Rémálom a plázában, a Black Friday sztorik_Deluzzo cikk

    6. Ott repül a csésze

      Egy Starbucks kávézóban két nő azon kezdett el vitatkozni, hogy melyikük ért oda előbb. Majd az egyik felkapott egy kávés csészét és a másik feje felé dobta. A probléma az volt, hogy nem a célzott hölgyet találta el, hanem egy másik sorbanállót, aki a “támadást” úgy viszonozta, hogy a pultról felmarkolt egy adag fűszert és a két veszekedő vendégre szórta. Ebből kialakult egy tömegverekedés, amit a dolgozók sajnos nem tudtak megállítani, így hát nem volt mit tenni, elbújtak a pult mögé és hívták a rendőrséget.

      5. Senki sincs biztonságban…

      Egy Walmart dolgozó feladata a műanyag csomagolások kibontása volt. A munkája közben egy vásárló hátulról meglökte, aminek következtében az alkalmazott beleesett a saját szerszámába, ami beleállt a tenyerébe. Miután a munkavállaló kijött a gyengélkedőről, visszaállt dolgozni. Szinte már a műszakja legelején, mikor a helyére akart tenni egy földön heverő DVD-t, egy vevő fejbe vágta, mert ő is azt a lemezt akarta.

      4. Le a testápolóval!

      Egy new york-i eladó arról számolt be, hogy az egyik vásárlójuk kést rántott a bolt közepén. Egy barna hajú nő éppen az utolsó testápolót akarta megvenni, mire egy másik, szőke hajú, elkezdett kiabálni, majd elővette a svájci bicskáját és beleszúrta vitapartnere karjába. A megsebzett nő meg sem lepődött, egyszerűen kihúzta a karjából a kést és hozzá vágta támadójához, majd fizetés nélkül távozott. Ezek után persze senki sem merte megállítani.

      Rémálom a plázában, a Black Friday sztorik_Deluzzo cikk

      3. A pancser rablók

      2009-ben egy queens-i idős úr, a vadonatúj lapos tévéjével tartott hazafelé a Black Friday-ról, mikor az utcán rálőttek és elvették az aznapi szerzeményét. Habár a rablók megúszták, mivel sikerült elmenekülniük, a TV-t nem tudták magukkal vinni, mert nem fért be a kocsijukba.

      2. A szerencse lánya

      Pár éve egy hölgyet a tolongó tömeg a földre lökött és a nő tolla egyenesen a nyakába állt. Szerencséjére az íróeszköz nem találta meg a nyaki ütőerét, így nem vérzett el. De a megvadult tömeg csak úgy átgázolt a földre került asszonyon. Egy bolti dolgozónak tűnt fel, hogy valaki a földön fekszik, és ő volt az egyetlen, aki a segítségére sietett. Az alkalmazott a nő fölé állt, próbálta védeni az emberektől. Mikor a mentők kiértek, szó szerint fel kellett lökni az embereket, mert nem fértek oda a sérülthöz. Senki nem volt hajlandó odébb menni.

      1. Halálos Black Friday

      Az egyik leghíresebb Black Friday baleset egy Long Island-i Walmartban történt 2008-ban. Amint az üzlet kinyitotta a kapuit, a kétezer főből álló tömeg megrohamozta a boltot. Az alkalmazottak élő lánccá alakulva próbálták lassítani az “inváziót”, ami nem volt a legjobb ötlet, hiszen az elszabadult emberáradat sorra lökte fel és ütötte le az ott dolgozókat. A felfordulásban 4 ember, köztük egy terhes nő is megsérült, egy bolti eladót pedig halálra tapostak. Amikor a földön fekvő férfit észrevették, egyből hívták a mentőket, viszont a tömegből hatalmas felháborodást váltott ki, hogy el kell hagynia az üzletet, “csupán” egy haláleset miatt.

      Rémálom a plázában, a Black Friday sztorik_Deluzzo cikk

      Ahogy már említettük hazánkban a Black Friday-nek még nincs akkora jelentősége, mint az USA-ban, de mivel már tudjuk, hogy az akcióktól megrészegült emberek mire képesek, talán jobb is így. Szerintetek melyik a legdurvább sztori a tíz közül? Elképzelhetőnek tartjátok, hogy pár év múlva Magyarországon is ilyen lesz a Black Friday?

      Megnézem a Deluzzo Black Friday Kollekcióját.

      Előző cikk Hogyan kérjek ajánlatot? - Az egyedi ajánlatkérésről
      Következő cikk Ember, mint társas lény - időutazás a bővíthető asztalok történetében

      Szólj hozzá!

      Hozzászólásod publikálás előtt mindig jóváhagyjuk.

      *Kötelező mező

      Inspirálódj!

      Termékek összehasonlítása

      {"one"=>"Válassz 2 vagy 3 terméket összehasonlításra", "other"=>"{{ count }} a 3-ból kiválasztva"}

      Válaszd ki az első terméket

      Válaszd ki a második terméket

      Válaszd ki a harmadik terméket

      Összehasonlítás