Szinte már mindenki találkozott kisebb-nagyobb bővíthető asztallal. Ennek a kreatív megoldásnak az a probléma adott alapot, hogy sokaknak nincs helye, sem igénye egy hatalmas asztalra, de jól jön, ha vendéget fogadnak. Ilyenkor az ember fogja az amúgy csak pár személyes, négylábú bútorát és egy szempillantás alatt varázsol belőle elég férőhelyet egy nagyobb társaságnak.
Viszont adódik a kérdés, hogy kinek az elméjéből pattant ki ez a zseniális ötlet.
A középkorban az asztal fogalma már elég elterjedt volt. A várnépek a nagy teremben fogyasztották a vacsorát állványokra helyezett deszkákról. Ez a kivitelezés azért volt praktikus, mert a lakoma után következett a bál, amihez nagy hely kellett. Ilyenkor a cselédek könnyedén, gyorsan szét tudták szedni, illetve átrendezni az asztalokat, ezzel hatalmas teret felszabadítva a tánchoz.
Később, VIII. Henrik idejében terjedt el az úgynevezett “refectory table”. Nevét a refektóriumról kapta, ami a katolikus egyházi épületekben található terem, melyet közös étkezésekkor használtak. Ezeket a bútorokat szokták még “dormant table”-ként, más néven szunnyadó asztalként is nevezni. Ennek oka, hogy ezek a berendezések hatalmasak és nehezek voltak, éppen ezért nem is mozgatták őket túl gyakran, “szunnyadtak”.
Most, hogy áttekintettük az asztalok történelmi hátterét, térjünk rá a különböző bővítési technikákra. Lenyűgöző, hogy az emberiség évszázadokon keresztül milyen sok különböző megoldást talált az asztalok bővítésére.
Az első ilyen megoldásunk az úgynevezett “gateleg table”. Ennek az asztalnak a tartószerkezete a lap közepén helyezkedik el. A toldásra szolgáló két elem a bútor átlós oldalain lóg. Az asztal bővítésekor a lelógó részeket felemeljük vízszintes állapotba, majd az alsó tartószerkezetből kihajtjuk arra merőlegesen az alátámasztó lábakat. Ez egy roppant egyszerű, mégis frappáns megoldás.
A következő újítás a “swing leg table”, ami csupán annyiban tér el az imént említett változattól, hogy az alátámasztásra szolgáló elem nem ér le a földig.
Az utóbbi verzió továbbfejlesztése a “butterfly drop leaf” névre hallgató alátámasztás. Amelynek már az elnevezése is utal az alakjára, ami a pillangó szárnyaira hasonlít. Itt az alátámasztás mérete fentről lefelé csökken és ezzel együtt kap egy szép éldíszítést, ennek következtében lesz lepkeszárnyakra hasonlító alakja. Az igazi oka ennek a kialakításnak, hogy a kisebb méret következtében könnyebben elfér az emberek lába. A valódi innováció ennél a típusnál, hogy egy beépített, rugós fém merevítő van benne, amely magától a helyére pattintja a támasztó elemet kinyitáskor.
A következő megoldás neve “D end”. Ennek lényege, hogy egy hosszú asztal végein egy-egy félkör, azaz D alakú elem van, amelyet fel és le lehet hajtani, ha bővítésre van szükség.
Az egyik leglátványosabb fejlesztés a “tilt top table”. Ennél az általában kör alakú bútornál a lábazat az asztal közepe alatt helyezkedik el. Ez a megoldás azért zseniális, mert ha esetleg úgy döntünk, hogy most egy ideig nem lesz szükségünk rá, csak fogjuk az asztallapot, megdöntjük függőleges pozícióba, és becsúsztatjuk az egészet a falhoz, ahol senkit sem zavar, így a térből sok helyet sem foglal el.
A ma is használatos, standard bővíthető asztalok a 19. században terjedtek el. Ekkora jött rá az emberiség a tényre, hogy páratlan számú elemekből kell állni egy asztalnak ahhoz, hogy kihúzható legyen. Az első ilyen asztalok középső alátámasztással rendelkeztek és a bővítő elemeiket fa síneken lehetett csúsztatni.
Az 1930-40-es években jelent meg a “Duncan Phyfe-féle” asztal. Ezekben a darabokban már csúszó mechanizmus volt beépítve, amely segítette a gyors és egyszerű bővítést, emellett ötvözte a történelem korábbi technikáit is. 
Manapság már senkinek nem okoz meglepetést, ha lát egy bővíthető asztalt, de az már sokkal inkább, ha lát egy asztalt, ami ággyá tud alakulni vagy esetleg fordítva. A mostani évszázad a multifunkcionális bútorokról szól, amelyekből számos darab bemutatótermünkben is megtalálható. Gyere és próbáld ki őket Te is!
Képek forrása:
deluzzo.hu
pinterest.com
A gótika Észak-Franciaországból, a 12. századból eredő reneszánsz irányzat, mely számos területet megihletett, és hangulata erősen kapcsolható a Halloween hangulatához. Az ősi kelta szokás megannyi szertartást hordoz magával, mely a gótikához hűen sötét, baljós légkört sejtet, ezzel ábrázolva az ünnep lényegét: a köztünk járó szörnyek és szellemek jelenlétét. A következőkben a Halloween eredetéről és szokásairól, de legfőképp az ünnep hangulatáról olvashattok. Tartsatok velünk!
{"one"=>"Válassz 2 vagy 3 terméket összehasonlításra", "other"=>"{{ count }} a 3-ból kiválasztva"}
Szólj hozzá!